Siker

Zaláról származó áfonyatermesztő és pingvin specialista

Hivekovics Ákos Zala megyében nőtt fel és teljesen lenyűgözte őt a természet. Világkörüli kalandos vándorlása után pedig két évszázad elteltével hazatért arra a helyre, ahol az első emlékeket szerezte a világról.

Néhány éve elkezdetett itthon termeszteni olyan hiányt jelentő gyümölcsöket mint az áfonya vagy a szeder, hiszen hatalmas a kereslet erre a hazánkban. Ezt megelőzően viszont számos kalandot élt át a világon.

Az egyik legkiemelkedőbb élménye az Antarktiszhoz kötődik, ahol pingvinszakértőként tudott foglalatoskodni. Emellett pedig expedíciókat is vezetett ott, miután egyre több ember jött felfedezni a hideg, jeges vidékek szépségét. Ezen kívül viszont a meleg éghajlatból is kapott ízelítőt, amikor afrikai szafariban dolgozott és sok országot betudott járni.

20 év elteltével viszont hazatért és a testvérével belekezdtek a gyümölcstermelésbe. Felfedezve egy jól működő technológiát ráálltak az erdei gyümölcsök termesztésébe és egy elképesztő fejlődés és növekedés elé nézhettek. A gyümölcseik bekerülhettek nagy kereskedelmi boltok polcaira is és sok pályázat kihasználásával még jobban tudtak fejlődni.

Hivekovics úr szerint az OTP sok jó tanáccsal látta el őket és az általuk nyújtott finanszírozás tette lehetővé a hatalmas növekedést.