A gyerekek felnevelése során kétségtelenül fontos az, hogy a gyerekünk kellő mennyiségű interakcióba lépjen a külvilággal, azaz megismerkedjen a növényekkel, állatokkal a természetben. Ezt azért is hangsúlyozzuk, mert számos olyan gyermek kerül be az oviba, iskolába úgy, hogy fogalma nincs mondjuk arról, hogy hogyan is néz ki egy csirke, hiszen ő csak a bolti feldolgozott verzióval találkozott addig.
Viszont nem csak a természetben szerezhet a gyermek empirikus tapasztalatokat. Segíthetnek a nevelésben és a tudás megszerzésében mai modern technológiai eszközök, mint a TV és a számítógép is jó szolgálatot tehet az állatvilág prezentálásában. A növényekkel pedig az erkélyünkön is testközelbe kerülhetnek. A műfű teraszra telepítése mondjuk lehet egy első lépés a zöld, természetközeli otthon kialakításában. Egy pici, totyogó gyermek esetében a szülők kifejezetten aggódni szoktak a különböző fertőzések miatt, viszont a műfű teraszon is jól tisztítható és karbantartható, akár tisztítószerekkel vagy épp tiszta vízzel is mosható, így a higiénia már adott is. Az alapozás után kitudjuk egészíteni a teraszt akár egyéb burkolatokkal is, térkővel, laminált burkolatokkal, esetleg díszkövekkel. A műfű teraszra ültetése mellett számos igazi természetes anyaggal is fokozhatjuk a gyerekek számára az ingergazdag környezetet. Igazi növényekkel, virágokkal tarkíthatjuk a zöld hangulatú kültéri helyiséget a műfű teraszra helyezése mellett, ezáltal ideális körülményeket biztosítva arra, hogy otthon is folyamatosan tanítsuk a piciket.